Weboldalunkon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élményért.

Rendben!

2016-ban azzal az ötlettel kereste meg az akkoriban még The War Room csapatát a Lenovo, hogy szeretne kialakítani egy nemzetközi színvonalú esport bajnokságot két játékban a legnagyobb haza gaming rendezvénysorozat, a PlayIT keretein belül,amellyel egyrészrt építheti a saját márkája ismertségét, másrészt adhat valami különlegeset a meglévő közösség számára. Csapatunk volt felelős a teljes rendszer tervezéséért és a szakmai kivitelezésért is. A PlayIT-es döntők előtt online előselejtezőket tartottunk, melyeket versenybírók felügyeltek, és élőben közvetítettük őket. Egy szezonban 5 rendezvényen kerültek kiválasztásra a legjobb csapatok, melyek közül az utolsón, azaz a végső döntőn, megküzdhettek az éves bajnoki címért.

A meccsek közti szünetben a nézők kifejezetten a Lenovora és az adott játékokra szabott kvízekben vehettek részt, a nyertesek pedig egy-egy ládába elrejtett díjat vihettek haza. 2016-tól 2018-ig minden évben 5 rendezvényt vezényeltünk le.

Szeretjük a számokat

Kompetenciák

  • competence 01

    Rendezvény lebonyolítás

    Rendezvény, kitelepülési helyszín, esemény teljeskörű tervezése, üzemeltetése, lebonyolítása

  • competence 02

    Bajnokságszervezés

    Esport versenyek, ligarendszerek megszervezése, felügyelete és kivitelezése

  • competence 03

    IT rendezvény megoldások

    Rendezvények, események, kitelepülések teljes IT hálózati rendszer kiépítése és üzemeltetése

  • competence 04

    Ingame Observer

    Játékon belüli megfigyelő biztosítása, aki a megfelelő kamera pozíciókat és képeket biztosítja egy adás során

  • competence 05

    Gamification

    Játékelemek alkalmazása különböző területeken, hogy a folyamatok még érdekesebbek, használatra motíválóbbak legyenek

  • competence 06

    Influencer/Talent management

    Véleményvezérekkel/kamera előtt szereplő emberekkel történő kampány tervezés, briefelés, lebonyolítás, felügyelet és riportolás